Kései nekrológ

Petőfi Sándor emlékére
(Szaniszló Ferenc stílusában)


Kedves Alexandr Petrovic (anyja neve: Marija Hruz), Kedves
Barátom, a mi Sanyink!

Ma hajnalban alvásra képtelenül forgolódtam a nagy szél zajára. Így félálomban született meg e kései nekrológ első, a most rekonstruáltnál sokkal szellemesebb változata. Az álom mákonya jótékonyan hat a teremtő képzeletre, de mintegy ellenátokként lustaságra hajlamosít. Az adott pillanatban képtelen vagy megszakítani az ihlet aranyfonalát, s csak a lemondó sóhaj marad, hogy lám megint mit hagytunk kihasználatlanul. (Ideje lenne feltalálni az ihlet mezejével közvetlen hullámhosszon kommunikáló, szövegszerkesztővel ellátott gondolat-konvertáló eszközt.)

Kedves Sándor, mai szellemi utódaid: Toroczkai (Tóth) Ladiszláv, Georg von Budaházy (Ofenhauser) és Vona (Zázrivecz) Gábor. Igaz, ő - hozzád hasonló betegesen sápadt ábrázata ellenére - egy szakáll nélküli Kossuth Lajos, annál is inkább, mert veled ellentétben hízásra hajlamos, azt azonban kétlem, hogy ő is ellopná a kolerások pénzét, mint a bankos(suth). (Mondjuk a szájber-betyárnak meg a tóth atyafinak is elég nagy a feje mostanában.)

Megtiszteltetés volt számomra, hogy gyerekként eljátszhattalak egy színdarabban, noha én már akkoriban is hízásra hajlamos voltam. Hiszem, hogy hősi halált haltál Segesvárnál, és nem Barguzinban, egy cseremisz (Mari) asszony ölében feledted volna el hazádat. Persze, lehet, hogy visszajöttél volna, de - a muszkákat ismerve - a Gulág az már akkor is Gulág volt.

Bár balkézzel dobtad a kislabdát, és nem is túl messzire, azért igazi pusztai betyár voltál, mondhatnók stílusosan: partizán. Hisz - némi képzavarral élve - nacionalizmusod határtalan ugyan, a korszellem és az asszimiláció hajtóereje erre az útra vezetett, de mai szemmel nézve - akárhogy akarják ezt elmaszatolni - a baloldalnak is a széle voltál. Tömören, két szóban összefoglalva: nemzeti szocialista.

Jut eszembe: autoriter rendszerek vezetőiként délceg, daliás, idősen is egyenes derekú, az egyenruhákhoz vonzódó, abban mindig elegánsan feszítő férfiembereket képzelünk, de lássuk be: a hírhedt diktátorok között alacsony, sokszor köpcös emberek is voltak. Igaz, Mussolininek idős korára is megmaradt a humorérzéke, szemben a mi Orsós (OVi) Győzőnkkel, aki mintha manapság elveszíteni látszana ezt. Persze van, akinek sohasem volt. Nem úgy, mint - ha már alacsony, köpcös és hízásra hajlamos emberekről szólunk - Puskás (Purczeld) Ferencnek, a Svábnak, a mi Öcsinknek, aki a huszadik század legnagyobb magyarja volt. (Sajnálom Miklós bácsi, János bácsi, de ez az igazság.)

Még egy pillanatra visszatérve hozzád, Sándorom - noha én jobbkézzel dobtam a kislabdát, azért két dolog mégiscsak közös bennünk: én sem hajítottam túl messzire, és nekem is túl nagy a pofám. Épp ezért lehet, hogy bűnösnek találtatok majd cionizmus... bocsánat, cinizmus vádjában, de remélem megúszom ősi maja (magyar) haszonnövényen: tengerin (tenger > óceán > Atlanti- >Atlantisz > Ott-lenni-Tisza > Tiszántúl) való térdepléssel, ami, mint tudjuk ősi sumér büntetés.

S csak hogy a vádak egy részét lemossam: ha mindezt a sületlenséget, amit fentebb vázoltam, Szaniszló Ferenc eszméletlenül egyedi, markáns (elragadtatásomban halmozhatnám [hármas]halomra a jelzőket) stílusában tudnám előadni, akkor lehet elmehetnék sztendapkamedizni az új Mikroszkóp Színpadra Verebes (Vader) István mellé, ahol fáradtan (mondhatnók Kókadtan)tapsolna nekem a zsi... khm... zsibbadt közönség.

Isten legyen veled, Sándorom! Harcos üdvözlettel:

Kedves Taplód

Ui: Kedves Szaniszló Ferenc! Ha nem bánod, azért megszólítanálak téged is. Most hogy a Visszhang (ekhós-szekértolók) tévéjében is ki van adva az ukáz ("miserint": szélsőjobbtól középre [?] át, ott, igen, látod a narancsjelzést, na oda), most hogy akár egy zsíros királyi tévés állás is kínálkozhat a Narancsfias Népfront Szélesgés hullámain, most mit teszel, sumér-szkíta-etruszk-kelta-hun vagyis magyar emberként? Beléharapsz az tiltott gyümölcsbe?

Ui2: Ez itten kérem álombéli-fantazma, képzelmény, a valósághoz semmi köze, bárminemű hasonlóság a véletlen operatív (pejoratív) művelete. Különben is: a közszereplőknek állítólag többet kell tűrni, gondolom cserébe azért, mert nekünk meg őket. Meg ha kell, halni nem mer: letagadom (magyar korszellem, lásd: "én még sohasem hazudtam".)

Ui3 - ebben az utánozhatatlan stílusban gondoltam elmondani: LINK.

Függelék

Petőfi Sándor: A NEMES

Deresre huzzák a gazembert,
Bünét botokkal róni le;
Lopott, rabolt, és tudj' az ördög,
Még mit nem mívele.

De ő kiált ellenszegűlve:
"Hozzám ne nyúljatok!
Nemes vagyok... nincs nemesembert
Botozni jogotok."

Hallottad e szót, meggyalázott
Ősének szelleme?
Most már őt húzni nem deresre:
Akasztófára kellene!

Petőfi Sándor: A MAGYAR NEMES

Őseimnek véres kardja
Fogason függ, rozsda marja,
Rozsda marja, nem ragyog.
Én magyar nemes vagyok!

Munkátlanság csak az élet.
Van életem, mert henyélek.
A paraszté a dolog.
Én magyar nemes vagyok!

Jól készítsd, paraszt, az útat,
Mert hisz a te lovad vontat.
Csak nem járhatok gyalog.
Én magyar nemes vagyok!

Tán a tudománynak éljek?
A tudósok mind szegények.
Nem irok, nem olvasok.
Én magyar nemes vagyok!

Van, igaz, egy tudományom,
Ebben párom ritkán látom:
Enni, inni jól tudok.
Én magyar nemes vagyok!

Milyen jó, hogy nem adózok.
Gazdaságom van, de nem sok,
S van adósságom, de sok.
Én magyar nemes vagyok!

Mit törődöm a hazával?
A hazának száz bajával?
Majd elmulnak a bajok.
Én magyar nemes vagyok!

Ősi joggal, ősi házban
Éltemet ha elpipáztam:
Mennybe visznek angyalok.
Én magyar nemes vagyok!